2016. 10. 10.
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Határtalanul! Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című pályázati program keretében immár harmadik alkalommal juthattak ki iskolánk tanulói Erdélybe. Az indulás napján, október 3-án nehéz volt a hajnali felkelés és készülődés, de az izgatottság legyőzte az álmosságunkat. A hosszú magyarországi út után megcsodáltuk Királyhágó hegyeit, völgyeit, majd Kolozsvár sokszínűségét. Különösen a Mátyás-szobor […]
2015. 10. 07.
1.nap: Bár a korán kelés most jobban ment, mint amikor 0. órában matek korrepetálásra kell menni a suliba, de a hajnali 5 órai indulás és az este 8-ra Szovátára érkezés „Határtalanul” (mint a kirándulást támogató pályázat neve is mutatja) elfárasztott. Igaz, közben Királyhágón gyönyörködtünk a festői tájban, majd Kolozsvár nevezetességeit is megnéztük. A Teleki […]
2014. 10. 10.
Az emberi erőforrások Minisztériuma programja keretében 2014. október 2. és 8. között 40 hetedik osztályos diákunk erdélyi tanulmányi kiránduláson vett részt. A program költségeit az alábbiak szerint sikerült finanszírozni: 1.309.600 ft EMMI, 300.000 ft Tata Város Önkormányzata, 280.000 ft szülői hozzájárulás.