2016. 12. 15.
December 10-én csapatunk elérte eddigi legjobb helyezését a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny Országos Döntőjében.
Hosszas versengés után 2. helyezettek lettünk a 7. osztályos általános iskolások között.
2016. 12. 15.
Diákjaink megyei úszó diákolimpián vettek részt Tatabányán 2016. december 13-án. Első helyezett versenyzőink kvalifikálták magukat az országos döntőre.
2016. 12. 10.
A közép-dunántúli regionális képzőművészeti pályázaton Petróczki Luca Panna a második évfolyamosok között különdíjat nyert. A pályázat témája idén a TÍZ volt. Panka a pályázatra, a többi rajzszakköröshöz hasonlóan, nagyméretű színes grafikával készült. Az ünnepélyes díjkiosztóra december 8-án került sor a művelődési házban, ahol a közel négyszáz beküldött pályamunkából kiállítást is rendeztek.
2016. 12. 02.
A Bolyai anyanyelvi Csapatversenyen évek óta indulnak tanulóink. Szívesen és odaadóan készülnek, talán azért is, mert egymást segítve oldhatják meg a feladatokat. Ez a verseny sokoldalú tudást igényel. Tájékozottnak kell lenniük az irodalomban, a nyelvtani, helyesírási ismeretekben, jó fogalmazási készséggel és fantáziával kell rendelkezniük, a népi kultúrát illik ismerniük, olvasottságban elöl járniuk. Ezekkel a képességekkel sok tanulónk rendelkezik. Az eredmények is ezt mutatják.
2016. 11. 23.
2016. november 18-án 30. alkalommal rendeztük meg a Komárom-Esztergom megyei Őszi vers- és prózamondó versenyt a tatai Kőkúti Általános Iskolában.
2016. 06. 28.
Újabb eredményekkel büszkélkedhet a Kőkúti, az iskola atlétái és sakkozói is kitettek magukért. A hónap elején zajlott az edzőtáborban a Megyei Diákolimpia Atlétika Csapatbajnokság, ahol a Kőkúti Általános iskola összesen 6 csapattal versenyezhetett. A megyei döntőben végül négy csapattal országos döntőbe jutott a Kőkúti, négy első helyezéssel.