Országos döntő Bolyai matematika verseny
Budapesten lezajlott hétvégén a verseny döntője, melyben két csapatunk is képviselte Komárom-Esztergom megyét.
Budapesten lezajlott hétvégén a verseny döntője, melyben két csapatunk is képviselte Komárom-Esztergom megyét.
A megyei fordulón első helyezett 7. és 8. osztályos csapatunk jutalma és kihívása az országos döntőn való részvétel.
Nagyon szép eredményeket hozott az idei év első csapatversenye. Iskolánk 5 csapata is bejutott évfolyamán az első 6 helyezett közé.
Középiskolai tanárok kezdeményezésére rendezik meg évente a Bolyai Matematika Csapatversenyt, melyen 3-8. évfolyamon 4 fős csapatok mérhetik össze tudásukat.
A mai nappal lezárul a 2018/2019-es tanév, amelyben iskolánk diákjai kiemelkedő eredményeket értek el a tanulmányi és sportversenyeken.
Kecskeméten, a Kodály Iskola udvarán rendezte meg a Mategye Alapítvány a Kecske Kupa Csapatverseny országos döntőjét. Az első két forduló összesített eredménye alapján iskolánk 5. osztályos csapata vehetett részt az országos megmérettetésen.