Kategória: Sikereink

Siker a Dorog ellen

2017. 02. 02.

Szombaton a Gyermekbajnokság keretében az U-13-as leány kézilabda csapatok Tatán játszották a soron következő fordulót. Ebben a körzetben a Kőkúti Sasok mellett Komárom, Bicske, Csákvár, Esztergom, Dorog és a Pázmánd SE együttesei szerepelnek. Egy-egy fordulóban két-két mérkőzést játszanak a csapatok.

“A FÉLÉV LEGSZORGALMASABB DIÁKJA”

2017. 01. 25.

Elérkeztünk a félévi értesítők kiosztásához. Ebben a tanévben is díjaztuk azon tanítványainkat, akik önmagukhoz képest jobban teljesítettek a mögöttünk hagyott hónapokban. Ők azok akik nem biztos, hogy kitűnő tanulók, de a jelen tanévben a legszorgalmasabbak.  A díj odaítélésével további biztatást, motivációt szeretnénk nyújtani tanítványainknak.  

Első nap a Városi Sportcsarnokban!

2017. 01. 11.

 Nagy élménnyel gazdagodtak tanítványaink, akik ma először sportolhattak az új és korszerű létesítményben. Köszönet a város vezetésének, a Tatai Atlétikai Club elnökének és szakembereinek, hogy ilyen körülményt biztosítottak iskolánk tanulóifjúságának. Hétvégén már kézilabda csapataink mérkőznek a csarnokban.  

XVII. Sakk Mikulás Kupa

2016. 12. 16.
2016. 12. 10.

2016. december 10-én került megrendezésre a XVII. Mikulás Kupa Tatabányán, a Sárberki Általános Iskolában. Iskolánkat 12 versenyző képviselte két kategóriában. Sportszerű, kitartó és küzdő játékkal a következő eredmények születtek: