3. és 4. helyezés az atlétika diákolimpia országos döntő
Iskolánk II. korcsoportos atlétika csapatai a megyei döntőkön elért 1. helyezésük után kvalifikálták magukat a Győrben megrendezésre kerülő országos döntőbe.
Iskolánk II. korcsoportos atlétika csapatai a megyei döntőkön elért 1. helyezésük után kvalifikálták magukat a Győrben megrendezésre kerülő országos döntőbe.
Május elején erdei iskolában a hatodik évfolyamos tanulókkal a naszályi Ferencmajori Madárvártán jártunk, ahol komoly hangsúlyt kapott a környezeti nevelés.
felhívás jelentkezési lap
Hufnágel Balázs 5. b osztályos tanuló 5. helyezést ért el a cselgáncs diákolimpia országos döntőjében.
Az Eötvös Gimnáziumban május 8-án került sor a XLIV. megyei Ifjú Fizikus verseny döntőjére. Ezen a napon a bejutott 20-20 hetedik és nyolcadik osztályos diák mérte össze a tudását. A döntőt minden évben megelőzi 3 levelezős forduló, melynek pontszáma alapján lehet bekerülni a döntőbe. Itt elméleti és mérési-kísérleti tudásukról kell számot adni a versenyzőknek.
Május 18-án pénteken részt vettünk a “Deák Patara” rendezvényen a várudvarban.Többek között megismerkedhettünk közelről a fazekas mesterséggel,a török kori étkezési szokásokkal és betekintést nyerhettünk a háremek világába is.