Timaffy László néprajzverseny
Az idei évben is bejutott iskolánk két csapata a Győri POK által szervezett néprajzverseny regionális döntőjébe, ahol 4., illetve 6. helyet szereztek a 6.c osztályos tanulóink: Csonka Panna Luca, Molnár Zoé, Szabó Levente, valamint Gál Mira, Valcz Viktória és Verszai-Franyik Adél.
Csapataink tagjai már negyedik éve rendületlenül készülnek Simon Mariann felkészítésében a Timaffy László néprajzversenyre, melyet idén 30. alkalommal rendeztek meg. A februári, első fordulóra idén a népi hiedelemvilág alakjairól, a táltosokról, boszorkányokról, garabonciásokról gyűjtöttek a gyerekek, valamint riportot készítettek nagyszülőkkel, dédszülőkkel a babonákról, népi hiedelmekről. Emellett szólásokat, közmondásokat értelmeztek és illusztráltak ugyanebben a témában. A beadandó munka kivitelezése is minden évben beleszámított a pontozásba, ami nagy kreativitást igényelt a versenyzőktől.
Március 18-án a győri Liszt Ferenc Zeneiskola épületében rendezték meg a régiós fordulót, ahol a fenti témákban kellett tesztlapokat kitölteniük a gyerekeknek, valamint egy-egy énekes produkciót is bemutatott minden csapat. A mi 6. osztályos lányaink egy széki és egy székelyföldi népdalcsokorral képviselték iskolánkat, melyre maximális pontot adott a neves zsűri. Jutalomként minden bejutott versenyző és felkészítő tanár közösen meglátogathatta a helyi múzeum mézeskalácsokról szóló, „Mézes élet fűszerezve” című kiállítását.
