Zrínyi és Gordiusz Matematikaverseny
Minden évben számos versenyen vehetnek részt azok a fiatalok, akik kiemelkednek tudásukkal matematika tantárgyból. Egyik ilyen a több mint negyedszázados múlttal rendelkező Zrínyi Ilona Matematikaverseny, amely a Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány kezdeményezésével indult, és azóta már a középiskolában is folytatódik Gordiusz néven. Február 17-én 14 órakor Magyarországon és a határon túli magyarlakta területeken az iskolák legjobb matematikusai mérhették össze tudásukat az első fordulón. Komárom-Esztergom megyében 2-12. évfolyamon 1970-en küldték be nevezésüket a megmérettetésre. Ők korosztálytól függően eltérő nehézségű feladatlapot kaptak, melyet adott idő alatt kellett megoldani. Öt válasz (A;B;C;D;E) közül kellett a helyeset kiválasztani, és egy kódlapon megjelölni. A tesztes forma nagy népszerűségnek örvend, és a feladatok is játékosak, érdekesek. Gyors és logikus gondolkodás, pontos problémamegértés szükséges a megoldásukhoz.
A Zrínyi és Gordiusz Matematikaverseny Komárom-Esztergom megyei döntőjét hagyományosan iskolánk matematika munkaközössége szervezte kilenc iskola együttműködésével az alábbi helyszíneken:
Esztergom József Attila Általános Iskola , Dobó Katalin Gimnázium
Kisbér Petőfi Sándor Általános Iskola
Komárom Petőfi Sándor Általános Iskola
Oroszlány József Attila Általános Iskola
Tata Kőkúti Általános Iskola; Eötvös József Gimnázium
Tatabánya Bolyai János Általános Iskola; Kodály Zoltán Általános Iskola
A megyei fordulót követően, március 3-án 14 órakor ünnepélyes eredményhirdetést tartottunk, itt derültek ki a helyezések, és az, hogy ki jut tovább a debreceni országos döntőbe.
Országos döntőbe jutott: | Felkészítője: | ||
Perneczky László | 3.a | Molnárné Fribiczer Zsuzsanna | |
Kádas Dániel | 4.c | Fogel Tamás | |
Horváth Dániel | 6.a | Frankel Beatrix |
Zrínyi Ilona Matematika Verseny | Helyezés | Felkészítője: | Csapat eredmény | |
Kádas Roland | 2.b | 3. | Kósáné Hegedűs Ágnes | 1. |
Folny Tamara | 2.b | 10. | Kósáné Hegedűs Ágnes | 1. |
Csurgó Bora | 2.b | Kósáné Hegedűs Ágnes | 1. | |
Perneczky László | 3.a | 1. | Molnárné Fribiczer Zsuzsanna | 1. |
Knapp Luca | 3.b | Bóka Bea | 1. | |
Gaál Balázs | 3.b | Bóka Bea | 1. | |
Kádas Dániel | 4.c | 1. | Fogel Tamás | 1. |
Molnár Hédi | 4.a | 9. | Vargáné Tar Ágnes | 1. |
Folny Sarah | 4.b | Vargáné Tar Ágnes | 1. | |
Varga Gergely | 5.a | 12. | Frankel Beatrix | |
Horváth Dániel | 6.a | 2. | Frankel Beatrix | 1. |
Lévai Dominik | 6.c | 9. | Barsiné Pirityi Mária | 1. |
Nágel Zalán | 6.a | Frankel Beatrix | 1. | |
Szabó Benedek | 7.a | 4. | Barsiné Pirityi Mária | 1. |
Engler Csilla | 7.a | 6. | Barsiné Pirityi Mária | 1. |
Varga Dániel | 7.a | 7. | Barsiné Pirityi Mária | 1. |
Nagy Márton | 8.b | 8. | Kőhalmi Zoltánné |