Őszi élmények a Hopp Ferenc Madarásztáborban

2021. szeptember 7-8-9-én a hatodikos tanulóink erdei iskolájának a naszályi Hopp Ferenc Madarásztábor adott otthont. A terület a ferencmajori halastavak mellett található.

A tudományos célú madárgyűrűzésbe a Duna -Ipoly Nemzeti Park madarászai (Bátki Kolos és Győrig Előd) vezették be a tanulóinkat, hangsúlyozták ennek fontosságát és a madarak vonulási szokásaikról is beszélgettek velük. 

Ebben a három napban komoly hangsúlyt kapott a környezeti nevelés.

Részt vettünk terepmadarászaton, madármegfigyelésen is.

Csoportokban a vizes élőhely megismerése, volt a nap további programja.

Mikroszkóppal, távcsővel a növények és állatok felismerése és meghatározása jelentett izgalmas feladatot.

Vízminőséget az új minilaborunkkal vizsgáltak a csapatok.

Még a sport is a természethez kapcsolódott, ahol a csoportok megmutatták milyen ügyesek békaugrásban, pókjárásban, és bemutathatták a rovarok és százlábúak lábainak összehangolt mozgását.

A legizgalmasabb pillanatoknak a madarak gyűrűzés utáni elengedése számított.

Tartalmas, jó hangulatú, élménygazdag napokat sikerült a diákjainknak biztosítani.

Nagy köszönet érte: Kolosnak, Elődnek, Zsófi és Ági néninek, András bácsinak, Kriszti és Csilla néninek.