Öregdiákunk levele
A 40 éves évfordulónk alkalmából felkerestünk néhány öregdiákot, hogy mutassa be mivel foglalkozik, hol tanul tovább.
Egyik volt diákunk levelet írt a jeles alkalomból.
Tisztelt Tanárok és Diákok!
Megtisztelve érzem magam,hogy én is jelen lehetek, és ünnepelhetek veletek. 8 évet jártam a Kőkútiba és jó nagy és hosszú utat bejártam, most Floridában egy főiskolán tanulok, jelenleg éppen a tesztjeimet írom és ezért is szólok ebben a formában hozzátok. Sokat köszönhetek tanáraimnak, Jutka néninek, hogy folyamatosan nyomott előre és nem hagyta, hogy fel adjam a matekot. Bár nem voltam mindig minta diák, de szorgalmas voltam. Igyekeztem jól tanulni, de ez sokszor nehezemre esett, mert egy örökmozgó voltam. Azóta sok minden változott, és nagyon sok nehézségegen mentem keresztül. De sohasem adtam fel, amit elkezdtem és mindig megpróbáltam a legtöbbet kihozni belőle bármi is volt. Az első legnehezebb évem, mikor (Floridába) Sarasotában költöztünk és egyszerre végeztem a 8. osztályt itt a suliban és jártam a nekem még külföldi iskolában. Sok mindent tanultam Amerikában, és nagyon sok elfogadó tanárra és diákra leltem. Azóta is rendületlenül tanulok az űrmérnöki szakon, és remélem nemsokára az álmom is valóra válik.
Üdvözlettel: Ábel
Zsótér Ábel 2010-2017 között volt iskolánk sportiskolás tanulója