Kőkút-hét 2018.

Szöveg

Sok-sok program, esemény, meglepetés! 

A Kőkút-hét első napja hagyományainknak megfelelően megnyitóval kezdődött. Ennek keretében rövid műsorral mutatkoztak be az első- és ötödikes osztályaink, majd közös fogadalmat tettek, melynek szövegét Zubai Szabolcs (olimpiai 4. helyezett, többszörös magyar válogatott kézilabdázó) olvasta fel. Ezzel megtörtént az elsősök és ötödikesek kőkútis diákká avatása.

Ma délután az öko-osztályok mutatták be tevékenységüket. Minden évfolyam programja más helyszínen zajlott. Az öko-osztályosok az évfolyam másik két osztályának bemutatták a helyszíneket, ahová menni szoktak, és a tanító nénik játékos feladatokat, kézműves foglalkozásokat állítottak össze a teljes évfolyam számára. A második évfolyam A Fényes Tanösvényt járta végig, ahol több állomáson izgalmas feladatok várták őket, melyeket Benke Veronika és Varga Bettina tanító nénik állítottak össze. A tanösvény bejárása után a csapatok totót töltöttek ki, melyben számot adtak a tanösvényen látottakról. A program végén az öko-osztályok kis meglepetéssel kedveskedtek az évfolyam többi tanulójának.

A  továbbiakban a 3-4. évfolyam iskolatörténeti vetélkedőn vett részt Prónik Istvánné vezetésével. A  verseny zsűrizését nyugdíjas kollégáink vállalták: Knappné Tölgyes Katalin és Móró Istvánné. Az osztályok 6 fős csapatokkal képviselték magukat. Első helyezést ért el harmadik évfolyamon a 3.b, negyedik évfolyamon a 4.b csapata.

A többi alsó tagozatos csoportmunkában plakátot tervezett vett, melynek témája A mi iskolánk.
Mivel az iskola fennállásának 35. évfordulója egyben születésnap is, tanulóink ajándékba kaptak egy kis játszóteret, ami a sportsátorban került felállításra. Iskolánk tanulói reggeltől délutánig kipróbálhatták az ugrálóvárat és a színvonalas fajátékokat.

A délelőtti szünetekben a 2.a osztály tanulói kidobós versenyre hívták ki az évfolyam többi osztályát. A mérkőzések jó hangulatban zajlottak Árváné Körmendi Judit vezetésével.
A Kőkút-hét 3. napjának délutánján a Kőkút-gálán résztvevő osztályok tanulói színpadi próbát tartottak a sportcsarnokban
Az 1-2. évfolyam osztályai iskolatörténeti társasjátékot játszottak egymással az aulában.
 

A Kőkút-nap megnyitóval kezdődött, melynek keretében kiásásra és felolvasásra kerültek azok az üzenetek, amelyeket volt tanulóink öt évvel ezelőtt ástak el a nagyudvar földjébe. A mostani diákok üzeneteit tettük a régiek helyére, melyeket a 40. évfordulón fognak kiásni és felolvasni akkori tanítványaink. 

Az alsó tagozatosok hagyományainkhoz híven ügyességi versenyeken vettek részt, melynek helyszíne a kisudvar volt. A 35. jubileumnak megfelelően 35 állomás várta a csapatokat, ahol változatos feladatokat kellett teljesíteniük meghatározott idő alatt.

Délben a Kenderke Művészeti Iskola tanárainak koncertjét hallgatták meg a gyerekek.

Képek

Az esemény beharangozója volt:

Kőkút-napok programja

2018.10.08-tól: Iskolatörténeti kiállítás
35 m papírszalag aláírása

2018.10.09.
12:45 – Első- és ötödik osztályok bemutatkozó műsora, Avatás

Alsó tagozat: 14:00-15:00 – Iskolatörténeti vetélkedő 3-4. évf.
14:00-16:00 – A mi iskolánk-plakátok, rajzok készítése; Kiállítás az aulában

8:00-16:00 Ugrálóvár, játékok
Felső tagozat: 8:35-9:00 – 8.c galambok

9:35-10:00 – 5.b könyvbemutató
10:00 – 10:35 – Dr. Ünnep Renáta fizikus
10:35-10:55 – 7.b tánc
10:55-11:30 és 13:45-14:30– Sztruhár Zsuzsanna képzőművész – szerkezetek működése zenére
11:30-11:50 – Jelvény készítés
12:25-12:45 – 7.a origami
13.45-14:30 – Nagy Nóra rádiós riporter, szerkesztő
14:30-15:15 – Kiss László kung-fu világbajnok, edző
14:30-15:15 – Dr. Molnár László csillagász

2018.10.10.
Alsó tagozat: 14:00-16:00 Öko osztályok bemutatkozása – játékos feladatok, vetélkedők
Felső tagozat: 8:35-9:00 – 6.b virágok

9:35-10:00 – 7.a kísérlet
10:00-10:35 – Bátki Gábor cukrász
10:35-10:55 – 7.a amőba
10:55-11:30 – Csecse Attila blogger
11:30-11:50 – 6.c rolleres játék (nagyudvar, eső esetén sátor)
12:25-12:45 – 6.a mini hangverseny
13:45-16:00 Tóth Sándor horgász
14:30-15:15 – Gulyás Mercédesz operaénekes
17:00-19:00 – Nosztalgia kézilabda mérkőzések

2018.10.11.
Alsó tagozat 14:00-15:30 – Iskolatörténeti társasjáték 1-2. évf.
Felső tagozat: 8:35 – 9:00 8.a buborékfújás

9:35-10:00 – 6.a fekvőtámasz
10:00-10:30 – Széles Anikó coach
10:35-10:55 – 5.c futás
12:00-15:30 – Kőkút gála próbája

2018.10.12. péntek – KŐKÚT NAP
8:00 Megnyitó, táncbemutató
Alsó tagozat – 9:00-11:00 – 35 év játékai – ügyességi versenyek
Felső tagozat: 9:00-12:00 – 35 perces játékok
12:00-12:45 KEBA – zenés irodalmi műsor mindenkinek

2018.10.13. SZOMBAT
9:00-től Jóka kupa sakkverseny
Alsó tagozat: 8-11-ig az első 3 óra megtartva, utána ebéd
Felső tagozat: Az első 2 óra megtartva
10:00-12:00 Kőkút gála főpróba
17:00-19:00 GÁLA