Kecske Kupa matematika verseny
Szöveg
Ma itt Tatán, a Kőkúti Általános Iskola, először ad otthont az országban már több éve megrendezett Kecske Kupa matematika versenynek. A Dunántúl északi részén mi végezzük a szervezést.
472 általános és középiskolás diák, 4 fős csapatokban egy egészen újszerű kihívásban részesül. Persze ez nekünk, szervezőknek is nagy feladat, főleg azért, mert rettenetesen meglepődtünk a jelentkezők magas létszáma miatt. Tudtuk, hogy népszerű lehet, hiszen mozgalmas, élményszerű, a QR-kód beolvasásával azonnali eredményt mutató, és nem utolsósorban ingyenes a verseny.
Tanárok és diák segítők a négy témának megfelelően piros, fehér, zöld és kék színekben pompázunk, segítve a versenyzők tájékozódádát.
Szerencsések vagyunk, hogy a tárgyi- és informatikai feltételeink adottak: gondolok itt a beolvasó tabletekre – melyeket egy pályázat alkalmával nyertünk – és a frissen kiépített wifi hálózatra.
Ragyogó ötletnek látjuk a főszervező Matematikában Tehetséges Gyerekekért Alapítvány (MATEGYE) azon kezdeményezését, hogy a diákokkal együtt mi is fejleszthetjük digitális kompetenciánkat egy matematika verseny keretében.
A névadó kecske eredete a főszervező alapítvány kecskeméti székhelyére utal, ahova szerencsére már többször utazhattunk más matematika versenyek döntőire.
Köszönet a Fazekas utcai tagintézményünknek és az Eötvös József Gimnáziumnak a segítő diákok biztosításáért!
Az is fontos, hogy ma mindenki úgy mehet haza, hogy biztosan továbbjutott a márciusban újra nálunk megrendezendő 2. fordulóra.
Urbancsókné Takács Ildikó
szervező