Határtalanul kiránduláson a 7.A és a 7.C osztály

Október 23-án végre elérkezett a pillanat, amikor iskolánk 7.A és 7.C osztálya megkezdte közel egy hetes kirándulását Erdélybe. Az útra Ádám bácsi, Gábor bácsi és Kriszti néni kísérték el a gyerekeket.

Meglepő módon a hajnali 3.30-as gyülekezőn minden tanuló pontosan megjelent, álmosan és izgatottan várták, hogy felszállhassanak a buszra. Az út több, mint 4 óra volt, így sokat kellett utazni míg megérkeztünk első állomáshelyünkre, Nagyváradra. E városban találkoztunk idegenvezetőnkkel, Ernő bácsival, aki a héten végig kalauzolt minket Erdély varázslatos kincsein. A Nagyváradi városnézést követően utunk Székelyszentlélekre vezetett, ahol szállásadónk finom vacsorával várt bennünket.

A második napon a reggelit követően Gyergyószárhegy felé vettük az irányt, ahol a különleges Lázár-kastélyt tekintettük meg. A kastélyban a tulajdonos idegenvezetését élvezhettük, majd a gyerekek szabadon is bejárhatták a területet. Utunk következő állomása a Gyergyószentmiklósi Örmény Templom volt, ahol a plébános úr segítségével megismerkedtünk a templom történetével.

A nap következő részében a Békás-patak szurdokvölgyébe látogattunk el, ahol a buszt hátrahagyva, gyalog bejárva csodáltuk meg a szoros szépségeit. A sétát a gyerekek nagyon élvezték, nagyon sok szép képet készítettek. A séta után a Gyilkos-tóhoz utaztunk, ahol idegenvezetőnk által megismerkedtünk a tó történetével.

A szállásra visszatérve először megvacsoráztunk, majd egy helyi fafaragó mester műhelyébe látogattunk el. A szakember bevezetett minket tudománya rejtelmeibe, sőt, a gyerekek ki is próbálhatták a fafaragás fortélyait.

Harmadik napon Csíksomlyóra utaztunk, ahol először a kegytemplomot néztük meg, majd minden erőnket összegyűjtve útnak indultunk a Nyeregbe, ahol a hármas oltárnál megpihentünk. A túra során gyönyörű tájat csodálhattunk meg ragyogó napsütésben.

A nap hátralévő részében a Szent Anna-tó felé vettük az irányt. A szél egyre erősebb lett, de a kellemes hőmérséklet kárpótolt minket. A sárgára színeződött levelek versenyt szaladtak a szélben, miközben a tó vizén csillogó napsugarak a szemünkbe tükröződtek. Még a gyerekek is megjegyezték, hogy ilyen szép őszt ritkán lát az ember. A tó körüli sétát követően meglátogattunk a Mohos tőzeglápot is, ahol sajnos a húsevő növények már nem voltak láthatók, de áfonyákkal még találkoztunk. Napunk bearanyozása volt, hogy a szállásra visszaindulva az út mellett közvetlenül egy medvével találkoztunk. Szerencsénkre ekkor már buszon ültünk, így biztonságban csodálhattunk meg a nyugodtan üldögélő és nézelődő macit.

A gyerekek öröme a medve láttán nem ért véget, ugyanis egy meglepetésprogramon vehettek részt még a szállásra érkezés előtt. Idegenvezetőnknek köszönhetően sikerült egy családi csokoládé üzem látogatásán részt vennünk. A gyerekek nagyon élvezték, igazi csokoládé különlegességeket kóstolhattak és a program végén lehetőségük nyílt egy kis vásárlásra is.

Utolsó előtti napunk reggelén a szállásadónk megismertette kis csapatunkat a kenyérdagasztás rejtelmeivel. Vállalkozó kedvű diákjaink ki is próbálhatták, hogyan készítették régen az asztalra kerülő cipót az asszonyok.

A dagasztás után kis pihenő következett, majd útra kerekedtünk és meglátogattuk Tamási Áron síremlékét, ahol egy koszorút is elhelyeztünk. A megemlékezés után visszatértünk Székelyszentlélekre, ahol a helyi iskolába látogattunk el. Az ottani diákok elmesélték nekünk, hogyan tanulnak, majd összevetettük a magyar és román oktatási rendszer hasonlóságait és különbségeit. A gyerekek eleinte zavarba voltak, de a hangulat gyorsan közvetlenné vált. Miután átadtuk ajándékainkat vendéglátóinknak a gyerekek egy barátságos focimérkőzést játszottak.

A játék után Parajdra mentünk, ahol leereszkedtünk az egykori sóbarlangba. A gyerekeknek nagyon tetszett ez a program, különösen a barlang sós levegőjét találták különlegesnek. Napunk második állomása a Medve-tó volt, ahol az esős időjárás miatt csak kevés időt tölthettünk. Miután elállt az eső, újra útra keltünk.

Következő állomásunk Korond volt, ahol egy sóvágó üzemet látogattunk meg. Lehetőségünk volt megtekinteni, hogyan lesz egy bányában kinyert hatalmas sótömbből apró szemű, finom és tiszta, konyhakész só.

Miután megtekintettük a sóvágást a gyerekek sótermékeket vásároltak a mester üzletében, majd Korondon is biztosítottunk egy kis időt emléktárgyak begyűjtésére. A nap utolsó programja a Mini Erdély park meglátogatása volt, ahol Erdély számos várát és kastélyát mutatják meg makettek formájában. A gyerekek örömmel keresték, hogy mely makettek igazijában jártak az elmúlt napokban.

A program végeztével visszatértünk a szállásra, ahol a reggel bedagasztott kenyér verését próbálták ki a gyerekek. A friss kenyeret zsírral és hagymával meg is kóstolhattuk.

Utolsó napunk reggelén ellátogattunk Petőfi körtefájához, majd ezt követően Segesvárra mentünk. A város megcsodálása után fájó szívvel, de kis honvágy társaságban utunkat vettük hazafelé.

A kirándulás hatalmas élményt nyújtott mind a gyerekek, mind a tanárok számára. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk és közelebb is kerültünk egymáshoz. Igazi csapattá kovácsolódott a két osztály és örömmel gondolunk vissza a kirándulás során gyűjtött szép emlékekre.