Első helyezés a Szent László király és kora történelmi vetélkedőn

Iskolánk négytagú csapata (Novoszádi Kende, Fenyvesi Márk, Dumánszki István és Perneczky László a 8.a osztályból) képviseltette magát az I. Szent László király és kora történelmi vetélkedőn Somogyváron, ahol 6–8. osztályosok mérhették össze a történelmi tudásukat. A verseny célja volt, hogy emléket állítsanak a Magyar Királyság történetében és Somogyvár község életében meghatározó szerepet játszott uralkodónak. A diákok a felkészülés során megismerkedhettek a királyhoz köthető mondákkal és legendákkal, a törvényeivel, a középkori település- és életmódtörténettel, valamint részletes áttekintést kaphattak a 11. század bel- és külpolitikai viszonyairól, érintve a szentté avatások és a László-kultusz történetét is. A csapattagok kitartó és szorgalmas munkájának köszönhetően, a Kőkúti Általános Iskola csapata az 1. helyezést érte el.

A diákok előzetes feladatként elkészítették a Magyarországon lévő Szent László nevű települések tablóját, majd a versenyen izgalmas kvízkérdésekkel és keresztrejtvénnyel találkozhattak. A vetélkedőn fel kellett ismerniük a szent uralkodóról szóló dallamokat, majd virtuális sétán is részt vettek, ahol tanulmányozniuk kellett az 1091-ben alapított Bencés Apátság helyiségeit, végül Szent László „pénzét“ is összegyűjtötték. A műveltségi vetélkedő és az erre való felkészülés is remek hangulatban telt, amelyről a diákok élménybeszámolója is tanúskodik:

„Reggel kilenckor útnak indultunk Somogyvárra. Elsőként részt vettünk a helyi Szent László Király Általános Iskola ünnepélyes műsorán. A koszorúzáson leróttuk tiszteletünket a lovagkirály előtt, majd elindult a verseny helyszínére. Ennek kezdete előtt megtekintettük a Szent László Nemzeti Emlékhely kiállítását. Kettő órakor kezdődött a vetélkedő. 8 darab feladatot kellett megoldanunk, amiket nagyon élveztünk, hiszen interaktívak és játékosak voltak. A történelmi vetélkedőn az 1. helyezést értük el. Ezt köszönhettük annak, hogy sok időt fektettünk a felkészülésbe, és hasznos volt a tanári segítség is. Értékes nyereményekkel, felejthetetlen élményekkel, emelt fővel távozhattunk.“

Felkészítő tanáruk: Balogh Ákos