A Kőkútis tornászok diákolimpiai sikerei
A torna Diákolimpia© „A” kategóriájának országos döntője a Kőkútis tornászok számára szép sikereket hozott. Csapatban a lányok 5. és 8. helyet, míg a fiúk 2. és 4 helyet szerezték meg, nagyszerű egyéni eredményekkel együtt. Az országos döntőt Budapesten, a Tornaszövetség Központi Tornacsarnokában rendeztek meg. A Kőkúti Iskola tornászai két fiú és két lánycsapattal kerültek a legjobbak közé.
Az idén új versenyszabályokkal és előírt gyakorlatokkal kellett felkészülni. Ismét nevezni lehetett lett az „A” kategóriában történő indulásra, amely természetesen nehezebben végrehajtható gyakorlat-elemeket és új szereken bemutatandó gyakorlatokat jelentett. A szakosztály tornászainak akarat-erejét és szorgalmát bizonyítja, hogy vállalták a kemény felkészülést a tornászosan szép testtartással bemutatott gyakorlatok elsajátítására.
Országos szinten is kiemelkedő az egyéniben összetettbe elért 5. (Szakáll Szilárd – 1. korcsoport) és 6. helyezés (Mika Marcell – 2. korcsoport).
A felkészülés során a fiú csapat konzultációs edzésen vett részt az FTC tornászaival és az utánpótlás szakvezető, Láng Géza irányításával. A MOB Sport XXI programjának támogatásában részesül a szakosztály, és megtiszteltetés számukra, hogy idén is részt vehetnek a központi edzőtáborban, melyet a tanév befejezése után, Miskolcon tartanak meg.
Eredmények: Lányok: 1. korcsoport – 8. hely (Horváth Hanna, Goján Fanni, Dobler Aina, Varsányi Zsófia, Torma Enikő, Dereskei Nóra) 2. korcsoport – 5. hely (Varga Emma, Piricz Szonja, Héri Amarilla, Tyeklár Kata) Felkészítő edzők: Maráczi Márta, Várszegi Péterné
Fiúk: 2. korcsoport: csapat 2. hely (Száki Roland, Békefi Sándor, Németh Máté, Mika Marcell) Egyéni összetett: Mika Marcell – 6. hely 1. korcsoport: csapat 4. hely (Baraté Márk, Erdők Áron, Békefi Andor, Szakáll Szilárd)
Egyéni összetett: Szakáll Szilárd – 5. hely Felkészítő edzők: Békefi Sándor, Kökény Béla