A 7.b osztály Erdélyben- Határtalanul!- HAT-KP- 1-2021/1-000525
A Határtalanul! program keretén belül 2022. június 15 -18. között a 7.b osztály Erdélybe utazott, ahol a gyönyörű látnivalók mellett, magyar nyelven beszélgethettünk a helyi emberekkel, bepillantást nyerhettünk a hétköznapjaikba, és a magyar történelem kiemelkedő személyeinek emlékhelyeit, szülőházait, sírjait kerestük fel.
A hajnali négy órás indulás ellenére vidáman, énekelve múlattuk az időt a hosszú úton. Rövid pihenőt tettünk a Király-hágónál, a következő megállónk Kolozsváron volt. Nagyot sétáltunk a történelmi városközpontban, megtekintettük Mátyás király szobrát és szülőházát, a Szent Mihály templomot, a Farkas utcai református templomot és a Házsongárdi temetőt. Az esti órákban a tordai sóbányához érkeztük, ahol több mint száz méter mélységbe (170 lépcsőn) ereszkedtünk le, a hangunkat is kieresztve hallgathattuk a visszhangunkat.
Másnap reggel a Benedek Fidél Általános Iskolába látogattunk Székelyszentléleken. A gyerekeknek igaz már nyári szünet volt, de Marika néni és Sanyi bácsi boldogan kalauzolt minket körbe. Még a hatalmas papírnaplót is megmutatták nekünk, de szeptembertől itt is indul az elektronikus napló. Az általunk készített ajándékokat elhelyeztük a tanáriba. Az iskola vendégkönyvébe pár kedves szóval üdvözöltük kollégáinkat, és a diákokat. A nap további részét a Sóvidéken töltöttük és a só különleges előfordulásaival, a sóvágás mesterségével ismerkedünk meg (Medve-tó, Parajd sóbánya, Sószoros). A nap zárásaként Farkaslakán megkoszorúztuk a 125 éve született Tamási Áron sírját.
A legelőre kivonuló tehenek kolompjának hangja adta a reggeli ébresztőt. A napunk ma igazán mozgalmasnak ígérkezett. A reggeli órákban Szejkefürdőre utaztunk, ahol felkerestük a legnagyobb székelyként számon tartott Orbán Balázs sírját. A borongós időjárást magunk mögött hagyva a Békás szoros sziklái között sétáltunk, majd a Gyilkos–tó páratlan látványában gyönyörködtünk. A gyerekek nagy örömére egy rövid időt töltöttünk Korond főutcáján található kirakodóvásárban. A csíksomlyói kegytemplom megtekintése után, a homoródfürdői borvízforrást tekintettük meg. Minden este finom, meleg vacsora várt minket a panzióban.
A hazautazás napján elsőként Fehéregyházán álltunk meg „Petőfi kútjánál”, ahol az emlékhelynél koszorút helyeztünk el. Második megállónk Segesvár történelmi központja volt (óratorony, diák lépcső, bástyák, református templom).
A temérdek természeti kincs, a látnivalók sokasága és a székely emberek vendégszeretete örök emlék marad számunkra. Boldogan, megannyi csodás pillanatokkal lelkünket feltöltve érkeztünk haza.