NTP Tehetségtábor 2016.
Az esemény beharangozója volt:
NTP Tehetségtábor 2016.
A Kőkúti Általános Iskola összetett szakmai és szabadidős program keretében évről évre az iskolánkba járó tehetséges gyerekeknek tábort szervez.
Az iskola nagy gondot fordít a tehetséggondozásra. 2013-ban nyerte el Kiváló Akkreditált Tehetségpont címet, aminek fenntartásáért, megújításáért évről-évre azóta is sokat tesz.
A 4. évfolyamos diákok komplex tehetségmérő tesztet töltöttek ki a tanév végén, az itt legjobban teljesítő tanulók lettek meghívva ebbe a táborba. Tíz pedagógus foglalkozott a 21 tehetségígéretes kisdiákkal. Számos tudományterületbe bepillantottak és lazító programokon vehettek részt, melyek az iskola épületén belül és kívül is zajlottak.
A gyerekek többek között sakkoztak, mikroszkópos vizsgálatokat végeztek, íjászkodtak, úsztak a Tanuszodában , kísérleteztek az Eötvös Laborban, ismerkedtek a régi idők használati tárgyaival Dunaszentmiklóson a Tájházban, fürödtek a Holland Faluban,képzőművészeti foglalkozáson vettek részt, a Csillagvizsgálóban a Napot és a Holdat tanulmányozták távcsővel, kerékpártúrára mentek Naszályra a malomhoz, lovagoltak a Pata tanyán és kreatív foglalkozásokon vehettek részt.
A tábor egyik résztvevője Keresztes Ádám szerint a tehetségtábor programjai azért voltak élvezhetők, mert „fantáziával voltak teli”. Somogyvári Tamara is nagyon sok élményt szerzett a táborból és reméli, hogy jövőre is eljöhet.
Egy kínai közmondás szerint:
„A tanítók kinyitják az ajtót, de bemenned Neked kell!”
Lantosné Herczeg Andrea tanítónő
Tehetségtábor szervezője