Ismét barangoltunk Székelyföldön

A Határtalanul! program keretében idén is ellátogattak hetedikeseink Erdélybe. A 7. b és a 7. d osztály tanulói október másodika és hatodika között kirándultak a határon túli, magyarok lakta vidékeken. Élményeikről, tapasztalataikról, benyomásaikról szólnak az alábbi beszámolók.

Parajd

Szovátáról az út Parajdra kb. 10 perc volt. Hunor, az idegenvezetőnk rengeteg érdekes dolgot mondott el nekünk utazás közben. Mikor megérkeztünk Parajdra, átszálltunk egy másik buszra, ami levitt minket a sóbányába. A sóbányáról érdemes tudni, hogy a sótörzs maga 1,2 km×1,4 km átmérőjű, enyhén ellipszis alakú, és 2700 m mélyre gyökerezik. A parajdi sót már a 15. századtól kezdve székely sónak nevezték, mely nevet adott egy erdélyi tájegységnek is, a Sóvidéknek. A bányába érve Hunor elmondta a szabályokat, és utána kisebb csapatokban felmérhettük a terepet. A sós levegő igen egészséges, ezért mély lélegzeteket vettünk odalent. A jó levegőn kívül még rengeteg izgalmas játék volt a bányában (pl.: kalandpark, hinták, ugrálóvár, tollaslabda stb.), egy érdekes ajándékboltban pedig csillogó köveket vásároltunk. (Varsányi Boglárka 7. b)

Érdekes volt, hogy a ,,padló” csillogott a sótól. Ha megnyaltad a falat, az nagyon sós volt, de mégis finom. (Nagy Sándor 7. d)

Korond

Az út Parajdról Korondra körübelül 15 perc volt. Korondon meglátogattunk egy fazekas mestert, aki bemutatta nekünk a fazekasmesterséget. Miután megnéztük, hogyan készítik a szebbnél szebb tálakat, poharakat, vázákat, bemehettünk a boltba, és mi is vásárolhattunk különféle portékákat. (Varsányi Boglárka 7. b)

Korondon megnéztünk még egy érdekességet, az aragonitbányát (Csigadombot), amely a tengerszint felett 643 méteres magasságban helyezkedik el. Az itt feltörő sós vizek, meszes lerakódások eredménye a korondi aragonit. Ha az itt található sós vízbe növények, vagy más tárgyak kerülnek, rövid idő múlva kérges bevonat keletkezik rajtuk, és elszíneződnek. Az elszíneződés főleg a különböző alakban előforduló vasvegyületeknek köszönhető, a világossárga szín pedig a berétegződő kénnek. Mivel messze földön egyedinek mondható e jelenség, a környék lakossága „székely drágakőnek” is nevezi az aragonitot, amelyet díszkőnek is használnak a kül- és beltéri építkezéseknél egyaránt. (Varsányi Boglárka 7. b)

A Hargita

A Hargita egy 1801 méteres hegy, ahova dzsippel vittek fel minket. Az út elején még bükkfákat láttunk, de ahogy mentünk feljebb, egyre havasabb volt minden, és a bükkfákat felváltották a fenyőfák. A dzsipek persze nem a csúcsig vittek fel bennünket, hanem megálltak egy menedékház előtt, onnan gyalogoltunk tovább. A hegytető nagyon szép volt! Tejfehér köd borított mindent, emiatt a kilátásban nem gyönyörködhettünk. Viszont nagyon jó volt újra havat látni, mert nálunk már két éve nem esett, csak az eső. Ezért a lefelé vezető út sem volt egy leányálom. Mindenki csúszkált összevissza. (Mészáros Rebeka 7. d)

Mikor teljesen átfázva, de boldogan felértünk a Madarasi Hargita kopjafákkal teli csúcsára, rájöttem, hogy megérte feljönni, mert ami akkor a szemem elé tárult, az valami fantasztikus volt! Szemgyönyörködtető látványt nyújtottak a szépen kristályosra fagyott zászlók és kopjafák. (Molnár Inez 7. d)

A Medve-tó

A Medve-tó arról kapta a nevét, hogyha felülről nézzük, egy kiterített medvebőrre emlékeztet az alakja. Talán kicsit kisebb, mint a Cseke-tó, de nekem ez is nagyon tetszett. Amikor körbesétáltuk, egy nagy sódombbal is találkoztunk. Szinte mindenki megnyalta, köztük én is. (Mészáros Rebeka 7. d)

Emlékezés az aradi vértanúkra

Az egyik nap október 6-ai műsort adtunk elő árva gyerekeknek, amelyben én is szerepeltem. A műsor után a bések előadtak egy táncot, ehhez később a vendég gyerekek is csatlakoztak meg a csoportunk pár tagja is. Az egyik gyermekotthonból érkezett lány elmesélte, hogy milyen egy napjuk, és páran meg is nézhették a házukat. (Piricz Szonja 7. d)

Szerintem az is remek dolog volt, hogy betekinthettünk a Szent József Gyermekotthonba. Jó volt látni, hogy az itt élő gyerekeknek is megadják az esélyt mindenre, és hogy ilyen jó körülmények között élhetnek és tanulhatnak. (Molnár Inez 7.d)

Kolozsvár

Kolozsvár igen forgalmas, de gyönyörű erdélyi város. Itt Farkas György, egyetemi tanár fogadott bennünket. Sajnos, a szép időjárást nem tudta nekünk elintézni, így végig esett a városnézés alatt. Először ellátogattunk a Házsongárdi temetőbe. Érdekessége, hogy különféle vallásúak és nemzetiségűek egyaránt temetkeznek ide, legyenek szászok, magyarok vagy románok. Itt meghallgattuk Popáczy Maiát, aki Dsida Jenő egy versét szavalta el, majd Torma Enikőt, aki Apáczai Csere János sírjánál olvasta fel Áprily Lajos versét. Ezután Gyuri bácsi megmutatta Mátyás király szülőházát és a főtéren álló lovasszobrát. Sok-sok érdekességet mesélt nekünk Kolozsvár nevezetességeiről. (Kakas Lili 7. b)

Körösfő

Körösfőn ellátogattunk a református templomba. Károly Károly lelkész úr mesélt nekünk a templom történetéről, díszítéséről, jelenlegi szerepéről. Ezután magunk is megcsodálhattuk a belső teret díszítő varrottasokat, valamint a kazettás mennyezet képeit. (Staudt Zorka 7. b)

Bánffyhunyad

Bánffyhunyadon áthaladva ámulva vettük szemügyre a település legfőbb nevezetességeit, a cigány palotákat. A Nyugat-Európában dolgozó cigányok építették ezeket, rivalizálásuk eredménye, hogy elképesztő színekben pompáznak bonyolult, díszes bádogtetők alatt. Engedély nélkül épültek, nincs bennük víz, villany és gáz sem, a legtöbbjük lakatlan. Giccses díszítésük a cigányság valamikori indiai eredetére utal. Majdnem minden házon rajta van a tulajdonos autójának márkajelzése is. Egyébként a házak tulajdonosai a paloták mellett álló kunyhókban élnek. (Porpáczy Nina 7.b)

Hazafelé

Az ötödik napon nagyon korán indultunk haza. Fél hatkor kellett kelni, ami itthon még csak fél öt. Mindenki álmatagon jött ki a szobájából. Bepakoltuk a bőröndjeinket, majd elhagytuk szállásunkat, a Teleki Oktatási Központot. Sokan szétszórtak voltunk, szanaszéjjel hagytuk a dolgainkat. Szó mi szó korán volt!

Ezután az első megállónk a gyönyörű Marosvásárhely volt. Megnéztük a hatalmas ortodox templomot – amely véleményem szerint úgy nézett ki, mint egy képes Biblia –, majd a két Bolyai szobrát. Itt tartottunk egy kis szünetet, utána pedig a könyvtárat szemlélhettük meg. Sok érdekességet hallottunk a Teleki Téka történetéről és gyűjteményéről, mint például azt, hogy a legrégibb könyve 700 éves. A hidegcsomagok kiosztása után indultunk tovább.

Utolsó megállónk Kalotaszentkirály volt. A település a Kalota patak partján fekszik. Egyik neves költőnk, Ady Endre sok időt töltött e kellemes, csendes helyen. Itt mindig feltöltődött, és ezt a Kalota partján című versében meg is fogalmazta, amit Éva néni tolmácsolásában meg is hallgattunk.

Gasztroélményben is volt részünk, mert csipkelekvárt, szörpöt kóstolhattunk keksszel vagy kenyérrel. Miután mindenki evett, lehetett vásárolni is különféle lekvárokat, szörpöket. Többen családtagjaiknak is ezeket vásárolták ajándékul.

A hazafelé vezető út gyorsan eltelt, köszönhetően a jó társaságnak, a zenehallgatásnak és a sok-sok alvásnak!!

Szerintem mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, rengeteg új élménnyel gazdagodtunk. Ehhez hozzájárult humoros idegenvezetőnk, Szolláth Hunor is! Köszönjük neki!

Nagyon bántam, hogy vége lett a kirándulásnak, és bízom benne, hogy nem voltam egyedül ezzel. (Torma Enikő 7. b)