Gyereknap 2023

Hagyományaink szerint minden évben gyereknappal zárjuk a tanévet. Idén sem volt másként. Június 16-án egy rövid megnyitóval, majd a legeredményesebb tanulók jutalmazásával kezdődött meg az idei rendezvényünk.

A megnyitó után rövid bemelegítéssel, zumbával folytattuk a programot. Ezután megtöltöttük a testnevelés termet, ahol a mindenki által várt tanár-diák rangadókat nézhették meg a gyerekek.

A mérkőzések után először sportvetélkedőben mérethették meg magukat évfolyamonként, majd különböző állomásokat járhattak be. Volt az erdélyi kirándulásokról szóló beszámoló, KRESZ valamint rendőrségi foglalkozás,ügyességi feladatok, zenei és táncos helyszínek is. Mindenki megtalálhatta a számára legkedvezőbb helyszínt.

A nap zárásaként mindenki egy jégkrémmel kezdhette meg a várva várt és megérdemelt nyári szünetet!

Találkozunk szeptemberben!

Jó pihenést mindenkinek!