Kétszáz éves nemzeti imádságunk
Idén január 22-én, a magyar kultúra napján lesz kétszáz esztendős a Himnusz. 1823-ban Szatmárcsekén ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc nemzeti imádságunk kéziratát.
Idén január 22-én, a magyar kultúra napján lesz kétszáz esztendős a Himnusz. 1823-ban Szatmárcsekén ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc nemzeti imádságunk kéziratát.
Szeretettel várunk mindenkit iskolai bálunkra 2023.február 4-én! Részletek a plakáton olvashatóak!
2023.január 13-án került megrendezésre a Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti fordulója. A körzet öt vármegyét foglal magában (Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém).Itt iskolánk 3 csapata nagy sikert ért el, hiszen első helyen végeztek és továbbjutottak az országos döntőbe.
A Kőkúti iskola 4. évfolyának karácsonyi műsora a Güntner Arénában. Felkészítő tanárok: Sulyokné Nagy Tünde, Simon Mariann, Lantai Vilma tanítók.
Nyolcvan éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek során napok alatt szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg.
December elején került sor a 3 fordulós Országos Varga Tamás Matematikaverseny iskolai fordulójára. A verseny minden évben a 7-8. évfolyam számára kerül kiírásra. Minden fordulóban 5 db kidolgozandó feladat kerül kitűzésre, amelyek megoldására 2,5 óra áll a versenyzők rendelkezésére.